Olvasson bele legújabb számunkba!
Hangulatot teremtünk
Nyári számunkban nemcsak a kezdő hímzőknek, hanem a profiknak is tartogatunk meglepetéseket. Aki igazán vidám és nyárias hangulatot szeretne megidézni a fürdőszobában, annak halfigurás törülközőket ajánlunk, míg a hagyományőrzők a vagdalásos technikával ismerkedhetnek meg.
Legyen kéztörlőről vagy fürdőlepedőről szó, ezek a halmintás törülközők akár saját fürdőszobánkban is jól mutatnak, de ajándékba is elkészíthetők. A keresztszemes technikát könnyen elsajátíthatjuk, pillanatok alatt belejöhetünk a hímzésbe.
 


Aki komolyabb munkát szeretne kezei közül kiadni és ráadásul van már gyakorlata a népi hímzésben, vágjon bele bátran ebbe a vagdalásos technikával készült, gránátalmás-tulipános terítő elkészítésébe.


A legtöbb kézimunkázni szerető ember édesanyjától vagy nagymamájától sajátítja el először a kötés-horgolás alapjait. Ez Fehér Zsuzsa esetében sem volt másként, aki lapunk őszi számában meghirdetett akciónkra jelentkezett. Elmondása szerint ritkán szokott részt venni pályázatokon, az Amelie-ben megjelent felhívás azonban mégis felkeltette az érdeklődését.

A "Legyen Ön az évszak tervezője!" című pályázatunkra több mint 100 termék érkezett. Nehéz volt kiválasztani közülük a legszebbeket. Pillantsanak bele a tél kötött és horgolt kedvenceibe!

Decemberi számunk bővelkedik hímzésben. Olvasóinktól a pályázatra számos keresztszemes darabot kaptunk, de lapunkban megtalálhatunk a hagyományos, népi motívummal ellátott terítők is. Válogassanak kedvükre!

Kreatív anyagainkat úgy válogattuk össze, hogy azokat akár még az ünnepek előtt is legyen idő elkészíteni, és a karácsonyfa alá betenni. A szeptemberi számunkban közzétett felhívásunkból kiderült, mennyi kreatív, ötletgazdag és ügyes kezű olvasónk van, akik számára nemcsak hobbi, de már-már szenvedély az ékszerkészítés.