Olvasson bele legújabb számunkba!
Amelie csodálatos ruhatára
A "Legyen Ön az évszak tervezője!" című pályázatunkra több mint 100 termék érkezett. Nehéz volt kiválasztani közülük a legszebbeket. Pillantsanak bele a tél kötött és horgolt kedvenceibe!
A szerkesztőség tagjainak igen nehéz dolga volt, mikor válogatni kezdtünk. Volt, aki a színvilágot, volt aki a kreatív ötletet pontozta, mások figyelembe vették a praktikusságot, vagy hogy milyen kollekcióval készültek idén télre a neves divatházak. Bízunk benne, hogy válogatásunk elnyeri az Önök tetszését is, és még karácsony előtt kötőtűt ragadnak, hogy elkészítsenek egy meleg pulóvert, egy elegáns ünnepi viseletet, vagy épp egy kabátot.

Ízelítő decemberi lapszámunkból:

A legtöbb kézimunkázni szerető ember édesanyjától vagy nagymamájától sajátítja el először a kötés-horgolás alapjait. Ez Fehér Zsuzsa esetében sem volt másként, aki lapunk őszi számában meghirdetett akciónkra jelentkezett. Elmondása szerint ritkán szokott részt venni pályázatokon, az Amelie-ben megjelent felhívás azonban mégis felkeltette az érdeklődését.

A "Legyen Ön az évszak tervezője!" című pályázatunkra több mint 100 termék érkezett. Nehéz volt kiválasztani közülük a legszebbeket. Pillantsanak bele a tél kötött és horgolt kedvenceibe!

Decemberi számunk bővelkedik hímzésben. Olvasóinktól a pályázatra számos keresztszemes darabot kaptunk, de lapunkban megtalálhatunk a hagyományos, népi motívummal ellátott terítők is. Válogassanak kedvükre!

Kreatív anyagainkat úgy válogattuk össze, hogy azokat akár még az ünnepek előtt is legyen idő elkészíteni, és a karácsonyfa alá betenni. A szeptemberi számunkban közzétett felhívásunkból kiderült, mennyi kreatív, ötletgazdag és ügyes kezű olvasónk van, akik számára nemcsak hobbi, de már-már szenvedély az ékszerkészítés.